2017. május 5., péntek

A Tisza Kálmán téri kultúrpalota Lajta Béla tervei alapján



A terv szembetűnő vonása erős tagoltsága, vázlatos térszerkezete, a díszítőelemek bátor alkalmazása szemben a pályázat más tervezőinek tömbszerűbb, zártabb megoldásaival. Meghatározó eleme a csillagvizsgáló tornya, melyet az egyes emeletekkel egymásra épülő boltíves folyosók sora kötött össze. Lajta Béla művészi attitűdje szerencsésen találkozott Szabó Ervin szakmai elveivel, aki a komor, ünnepélyesen dagályos, törvényszéki épületszerű könyvtárépülettel szemben derűs, átlátszó, semmit sem rejtegető épületet kívánt könyvtárának. A Tisza Kálmán tér a campanille-szerű toronnyal a velencei Szent Márk térhez lett volna hasonló. A könyvtár és a művelődési ház egyaránt a praktikus és esztétikus formát követte, az előadótermet színházszerűen tervezte meg, a freskókkal, csillárokkal elképzelt nagyteremet pedig Budapest legszebb tömeg-találkozóhelyeként képzelte el. A beton, vas és acél mellett üveg, zöldfelület alkotta volna az épületet. Az első év lendülete 1912 tavaszán megakadt. Áprilisban a középítési bizottságban ismét kifogást emeltek a Tisza Kálmán téri elhelyezés ellen, és a szomszédos, üresen álló gázgyári telket javasolták beépítésre.
„Kauser János szerencsés gondolatnak tartja a Quittner biz. tag indítványát, annál is inkább, mert ezzel megmentik a Tisza Kálmán-teret egy végleges monumentális épülettől, minő a könyvtár. Szóló már a Népoperát is ellenezte, de az provizórikus, el kerül idővel onnan. De a könyvtár nem ilyen lenne. Szerencsés megoldás, mert most még úgy lehet alakítani a telket és könyvtárépületet, ahogy tetszik, s a gázgyári célokra, ha épen akarják, marad ott hely elegendő. Ajánlja Quittner biz. tag indítványának elfogadását.”
Májusban, a könyvtári bizottság ülésén derült fény arra, hogy a tervek túllépték a kétmillió koronás fedezetet. Ezért tanácsi határozat döntött arról, hogy először a könyvtári szárny épüljön fel, valamint szóba került egy új kultúralap létrehozása is. A fordulópontot a középítési bizottság június 21-i ülése jelentette, ahol, immár végérvényesen, megfeneklett a Tisza Kálmán téri építkezés terve. Igaz, hogy Bárczy István polgármester még 1913. decemberéig szavakban kitartott a Tisza Kálmán téri változat mellett, de a színfalak mögött már új megoldásokat keresett, többek között a kormányzattal való tárgyalás útján is. (A képek forrása FSZEK BGY)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése